Amit kívülről nem látnak
Hashimotósnak lenni számomra nem csak egy diagnózis a leleten, hanem egy furcsa, láthatatlan „lakótárs”, aki minden nap beleszól abba, mennyi erőm van, milyen a hangulatom, hogyan működik a testem. Kívülről sokszor semmi nem látszik, belül mégis olyan, mintha állandóan mínuszban lennék energiából.
Fáradtság, amit nem lehet kialudni
Az egyik legnehezebb része az a fáradtság, amit nem lehet egy hétvégi alvással kipihenni. Felkelek, megcsinálok pár dolgot, és úgy érzem magam, mintha már este lenne. Néha még pihenés után is üres az „akku” – ez nem sima lustaság, hanem az, hogy a testem lassabb fordulatszámon működik.
Ehhez jön az, hogy közben kifelé sokszor úgy tűnik, mintha „semmit se csinálnék”, belül viszont minden apró feladat dupla energiába kerül.
Agyköd – amikor a saját fejedben is eltévedsz
A Hashimoto nem csak a testet érinti, az agyat is. Vannak napok, amikor egyszerűen köd van a fejemben: elfelejtem, mit akartam, keresem a szavakat, nehezebben koncentrálok. Mintha „újrarendezné” magát az agyam, de közben nekem még élni, dolgozni, működni kellene.
Ez kívülről nézve lehet szétszórtság vagy figyelmetlenség, belülről viszont nagyon frusztráló érzés, mert pontosan tudom, hogy „régen jobb voltam ennél”.
Hangulat, testkép, önbizalom
A hormonok nem csak a hőmérsékletet és az anyagcserét piszkálják, hanem a hangulatot is. Hashimotósként könnyebb belecsúszni a szorongásba, lehangoltságba, azt érezni, hogy „semmihez nincs kedvem”, miközben igazából a hormonok, a gyulladás és a fáradtság dolgoznak a háttérben.
Ehhez gyakran társul a súlyváltozás: hízás akkor is, amikor figyelsz magadra, és ez az önbizalmat is kikezdi. Néha úgy érzem, mintha a saját testem ellen dolgoznék.
Láthatatlan betegség – „de hát jól nézel ki!”
A Hashimoto tipikusan az a betegség, amire sokszor azt hallod: „de hát jól nézel ki, mi bajod?”. Nincsen gipsz a lábamon, nem fekszem kórházban, „csak”:
- fáradt vagyok,
- fájnak az ízületeim,
- fázom, amikor más nem,
- nehezebben gondolkodom,
- és néha azt érzem, hogy minden erőfeszítés ellenére se úgy reagál a testem, ahogy szeretném.
Ettől néha nagyon magányos tud lenni ez az egész – mintha egy olyan harcot vívnék, amit rajtam kívül senki nem lát.
És mégis: tanulok együtt élni vele
Számomra Hashimotósnak lenni azt is jelenti, hogy megtanulok odafigyelni magamra: mikor kell pihenni, mikor kell nemet mondani, hogyan tudok az étrendemmel, mozgással, kiegészítőkkel egy kicsit közelebb kerülni az egyensúlyhoz.
Nem választottam ezt a betegséget, de választhatom azt, hogy őszintén beszélek róla – magam miatt és azok miatt is, akik ugyanezt élik át csendben. Ha magadra ismersz, írd meg kommentben, neked milyen a mindennap Hashimotóval – jó tudni, hogy nem egyedül cipeljük ezt az egészet.
A tudatos élet nem cél - út 
Hozzászólás